1877-ben Halász Gyula ajánlotta fel azt a területet birtokán, ahol ma az iskola áll Kőröstetétlenen a Szolnoki út 1. szám alatt. 1948-ban az intézmény levált Nagykőrösről és önállóan Kőröstetétleni Állami Népiskola néven működött. 1996-tól Árpád Fejedelem Általános Iskolaként ismerjük.
 
2008-ban tagintézménye lett a ceglédi Református Általános Iskolának 12 pedagógussal és 87 diákkal.  Jelentős számú a törteli, a jászkarajenői és az abonyi tanulónk, akik számára iskolabuszt biztosítunk tanári felügyelettel. Fejlesztések kezdődtek az intézményben. Számítástechnikai szaktanterem, új tanári szoba és az iskolaépület teljes homlokzati felújítása is megtörtént. A Ceglédi Református Általános Iskola több mint 460 éves. 1545-ben kezdte működését Szegedi Kis István kántor-tanító, reformátor vezetésével. Több diákot adott a debreceni kollégiumnak, Sárospataknak és a nagykőrösi református tanítóképzőnek. A diákok közül később volt olyan, aki már mint tanító került vissza az akkori iskolába.
 
A Ceglédi Református Egyházközségek és a Kőröstetétleni Önkormányzat által aláírt megállapodás hosszú távon biztosítja az iskola működését, finanszírozását.