Ahogyan az öltözködést, a köszönést, a cipőkötést, kulturált étkezést meg kell tanulni, és gyakorolni kell, úgy a hitet is. Nem elég hallani, egyszer hallani, hanem meg kell tanulni, be kell gyakorolni, hogy abból aztán olyan erő legyen az életünkben, mely mindig megtart, minden nehéz helyzetben. Ehhez szükséges a közösség. Nemcsak az óvodai, de a templomi, gyülekezeti közösség is. Évente négy kiemelt vasárnapon hívjuk az óvodásokat és családjaikat istentiszteletre, ahol egy darabig együtt, aztán gyermekek és felnőttek külön vehetnek részt a nekik szóló alkalmon. Ám ezen kívül is minden vasárnap nagy szeretettel várunk mindenkit gyülekezeteinkben azzal a jó reménységgel, hogy ki-ki megtalálja a helyét, a feltöltődés, megerősödés lehetőségét.